Piramis Rajongói Club
Menü
 
Linkek
 
Óra
 
Hírek
Hírek : Piramis story

Piramis story

Beus  2005.11.30. 01:21

Nekem a PIRAMIS együttes a kőkemény tiszta Rock zenét, őszinte szövegeket

1977 be a Szolidaritási Rock fesztiválon hallottam először élőben a csapatot, a MINI és a P. MOBIL zenekarok társaságában. Felejthetetlen élmény volt már csak azért is mert az Égni kell c. szám alatt gyertyákat, gyufákat, dobáltak a nézők a levegőbe. Sikerült is a dekorációt felgyújtani. Az akkori időkre jellemző módon a teltház jellemezte a PIRAMIS koncertjeit, ami több ezer embert jelentett. A tömeg mindenhová követte kedvenceit, akár merre is jártak az Országba. A zenekar 1975 -ben alakult első nagylemezüket 1977 -ben adták ki, olyan slágerekkel mint a Becsület, Szabadnak születtem. Második anyaguk az Ajándék, Őszintén akarok élni, Gyere közelebb, c. számokat vitte sikerre. 1979 -ben adták ki a 3. albumot, a Kóbor angyallal. Ebben az évben jelent meg a Budai Ifipark "Nagy buli" koncertjén felvett anyag. A lemez hűen tükrözi a koncert hangulatát. 1981, megjelenik a felállás utolsó lemeze az Erotika. Révész Sándor kiválik a csapatból, majd elkészítik utolsó lemezüket a PIRAMIS + -t. A lemez teljesen más stílusban készült mint az eddigi anyagok. Az énekeket végig Gallai Péter követte el. A csapat ezután nagyon sok rajongó bánatára feloszlott. 1992 -ben, a BS. -ben tartottak öt nagyszabású nosztalgia bulit, ami természetesen teltházas volt. Bundy

 
Club

Szeretettel Üdvözlünk Minden Kedves Piramis Rajongót!

 
Felhasználók
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Számláló
Indulás: 2004-05-01
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.